2010. február 28., vasárnap

Tyúkocska nézőben




A házunkkal szemben kertes házak vannak, s szinte velünk szemben vannak tyúkocskák és még kakas is, ja és egy öreg kutya, aki egyfolytában ugat....A tyúkocskákat sűrűn meg kell nézni, hogy megvannak e még így tegnap is, hogy délutánra jó idő lett, anyával lementünk a kis boltba, amit csak bodegának nevez de a tyúkocskákat meg kellett néznem.
Anya felállít a kerítéshez s csak nézem őket, ha a kakas is előjön akkor a kakast utánozom, hogy kukori-kúúú, de persze ezt nem tudom még kimondani de valami nagyon hasonlót mondok.
Mivel délutánonként már ne hozzuk a babakocsit így szépen sétáltam anyával és most ne is akartam, hogy felvegyen.
A kis boltban volt a kedvencem a sajtos kuki, így kaptam egy csomaggal, amit egész uton hazafelé el sem akartam engedni. :)

2010. február 26., péntek

esős nap



Ma egész nap nagyon borult volt és esett is. Nem szeretem az esőt mert ilyenkor nem tudunk kimenni s csak a lakásban mozgolódhatok. Délelőtt átjöttek Marciék, alig akart hazamenni. Jól elvoltunk faltuk a szezámmagos halacskákat...:)

mindent megjavítok




Tegnap este anya kereste az újra tölthető elemeket s azok a játékaimban voltak. Nem kellett kétszer mondania, hogy hozzuk apa csavarhúzóját mentem-szaladtam vele érte. Imádok mindent megszerelni s apa csavarhúzója az igazi nagy öröm. Van nekem is sajátom, de az nem olyan jó, mint az apáé.

az új ágyam



Szép ágyam sajnos nem lett, pedig anya álma az volt, de kifosztani nem hagyjuk magunkat. Egy ismerősünk ajánlott egy asztalost s elküldte anya neki egy ágy képét s ő meg 85-ezret mondott rá plusz egy matrac ez valahol nem reális egy gyerek ágyért, nem???? 100ezer forint egy egyszemélyes semmi csili-vili dologért? Kinéztek anyáék az Ikea honlapon egy kék színű fa ágyat, de kék színbe nem volt így lett natúr színbe. De anya kitalálta ha jó idő lesz 1-2 napra elmegyünk mamához s akkor vesz színes festéket s szépen lefesti nekem az ágyat,
Nagyon élveztem amikor apa összerakta nekem s nem idegenkedtem tőle, csak a zenélő bocim hiányzott, hogy nem tudjuk hová felakasztani. Ideglenesen a régi matracomat raktuk oda a fal mellé, a hétvégén elmegyünk a Brendonba s kapok valami szép falvédőt.
nagyon jót alszok az ágyamban,s tegnap délután amikor felkeltem kiabáltam anyának, hogy jöjjön s együtt mentünk ki a szobácskámból.

2010. február 24., szerda

régi-új játékaim



Amióta az ugráló Micimackóm megvan, a csúszda kikerült a nappaliból. Az ugráló a szobámba került s végre a csúszda a nappaliban van ismét. Nem nagyon ugrálok rajta, csak ha van valaki, gyerek nálunk.
Tegnap Szilvi visszahozta a mászó szőnyegemet, amit a Timikének adtunk oda. Az most csupa móka, hisz az állatok szájára ha rálépek kiadja az állatka hangát és a végéig ha elmegyek akkor még egy jutalom zene is van. Amikor még nem szaladtam, nagyon szerettem. Most egy két napig még érdekes, ha megunom, akkor ezt Béla babának adjuk oda, bár Ő még kicsi de majd eljátszik rajta ha nagyobb lesz.

Törpike klub

MA Emesével s anyukájával Andival elmentünk a Törpike Klubba. A Kozák téren van, nem olyan messze tőlünk, 15 perc busszal. Voltak más gyerekek is és nagyon jól éreztem magam. Először a tornaterem részbe mentünk be, volt egy kis labdákkal teli házikó abba gyorsan bebújtam, s dobáltam ki egy kisfiúnak a labdákat. Aztán átmentünk egy másik terembe ami tele volt játékokkal, babákkal, könyvekkel. Megláttam a babakocsit s rögtön tologattam, bementem a baba konyharészbe főztem gyorsan valamit. Ide oda mentünk a termek között. Nagyon jó volt, szerintem megyünk majd minden héten.

az alábbi linken országosan fel vannak tüntetve különböző gyerek programok. Nézzétek meg!

http://www.elevengyerekek.hu

2010. február 23., kedd

ágy helyzet


A múlt hét végére már ki volt nézve az új ágyam, amelybe apa is belenyugodott, mert neki először nem tetszett. A micimackós ágy lett végül, a mai reggelig. Pénteken anya felhívta a készítőt s megbeszélték, hogy a 70*160es az 45 ezer, de mivel mi 80*160- asat szeretnék plusz 6 ezer lesz. Anya péntek délutánra talált is matracot hozzá, gondolta milyen szép kis ágyam lesz. Ma reggel olvasta mailt a gyártótól, hogy nem 45 ezer hanem 49 ezer plusz áfa az ára a 70*160-asnak és 12 ezret számolnak fel a plusz 10 cm-ért, nem pedig 6 ezret, mint ahogy azt a múlt pénteken megbeszélték. Anya teljesen fel volt háborodva, hisz okkal, mert más árak vannak a honlapukon és már egyszer meg is beszélték. Anya megírta nekik, hogy így nem kérjük, mert nem ennyiről volt szó. Így főleg anya nagy sajnálatára nem lesz gyönyörű szép ágyam,apa mondta, menjünk el az Ikeába vegyünk ott, de azok nem tetszenek anyának. Nem tudom hogy hogy lesz, de Bálintnak kell már egy igazi ágy, a rácsos helyett, mert mindig beakad a keze vagy a lába. Nem hittem, hogy ilyen nehéz lesz, de átverni mégsem hagyjuk magunkat!
Lilypie Third Birthday tickers