2011. május 29., vasárnap

Boldog gyereknapot!

Boldog gyereknapot kicsiknek s nagyoknak! :)
Anya szuper jó gyereknapra vitt el, jött Anita és Mama is velünk, Apa sajnos dolgozik.
16. kerületbe Erzsébet ligetbe mentünk ki. Rengeteg forgó, pörgő, ugrálóvár, árus, kézműves foglalkozás, arcfestés vagyis minden ami egy gyereknek kell.
3 kört mentem a kis vonattal imádtam, 1 kört egymásféle forgóval, Anitával dodgemeztem s ugráló váraztam is ahol egy másik gyerkőccel ütköztem így vérzett a szám.
Hogy tetszem nektek kis tigrisként? Ebédre megettem 2,5 db sült kolbászt sült krumplival, tele lettem. Mamát haza vittük de én már ahogy elindultunk elaludtam. Bementünk Apához s megmutattam neki a kis tigrist!:)

Anitától kaptam egy lego rendőrautót, nagyon köszönöm! :)






4 nap Mamával

Hétfőn kifestették az arcomat s estére egy kicsit a szemem bepirosodott Anya szerint a fekete festék belement egy kicsit s kiirritálta.
Kedden Anya jött értem s a doktornéni azt üzente Anyának csak egészséges igazolással mehetek, mert kezdődő árpa van a szememnél s itt a bölcsiben nem lehet a kiírt szemcseppet csepegtetni.
Kedden csepegtettük este de már szerdára semmi sem látszott addig sem nagyon így Mamához mentem napközben, Anyának dolgoznia kellett. Pénteken ott is aludtam, mivel Anya rendezvényre ment Visegrádra s csak tegnap este ért haza. Nagyon örültem neki, hogy jött értem...:)

cica az arcomon

A hetünk igen furcsán alakult, semmi időm sem volt, Bálint is 3 napot Mamánál töltött.
Hétfőn gyereknapot tartottak a bölcsiben, jöttek bohócok, arcfestők én cica lettem...:)
A szülők vittek enni-inni így nagyszerű kis buli volt a kis lurkóknak. Kaptunk ajándékot is és a bohócok lufikat is hajtogattak nekünk.

2011. május 22., vasárnap

élményváros

Délután Dunakeszin voltunk az Élményvárosban elő gyereknapként, mivel jövő hétvégén Apa dolgozik s Anyának is el kell utazni s majd csak szombat este jön. Valóban nagyon nagy...5000 négyzetméter.
Ebéd után gyorsan elaludtam de alig több, mint 1 óra elteltével már kis is pattantam az ágyból, hogy indulhatunk.
Először nem tetszett az élményvár, túl hangos volt a zene de aztán felfedeztem magamnak.
Sok sok ugráló vár, Thomas belebújós vonat ugyan ilyen hernyósba is, csocsó, ping-pong, mini golf, falmászás s még sok minden hogy minden korosztályú gyerek jól érezze magát.
Jól el is fáradtam rendesen jó esett enni egy keveset a büfé részen.
Mikor megyünk ismét Apa?









2011. május 21., szombat

gyümölcs helyzet

Kisebb koromban minden gyümölcsöt megettem, akkor még pürésítve kaptam. Amióta nagyobb fiú vagyok a banánon kívül minden gyümölcsre azt mondom:
-Anya szereti, Anyáé!
A piac telis-tele finomabb gyümölcsökkel, ma is vettek Apáék epret de nem akartam meg se kóstolni. Anya készített nekem pürét uzsira az egészet meg is ettem. Apa erőlködött, hogy kóstoljam meg az epret, de nem akartam majd nagy nehezen egy falatot legyűrtem. Apa a kis tálkában mellettem hagyta az epret s mire benéztek már ettem az epret.
Szeretem a gyümölcsöket, de pürének sokkal jobb!

élmények

tegnap reggel Anya elvitt Mamához. Nagyszerű napunk volt délelőtt játszótér, finom ebéd, alvás majd elmentünk vásárolni s kaptam egy Verdás labdát, este 7.45-ig ismét játszótér. Trolik, kukásautó, tűzoltó autókat láttam. Amikor Anya hívott nem is volt időm vele beszélgetni gyorsan elmondtam mik történtek velem mert siettem Anitához, számítógépen néztünk együtt kis vakondot.
Apáék jöttek dél körül értem, a játszón voltunk Mamával éppen s Mama is eljött velünk.
Mamánál mindig nagyon jól érzem magam, Anitával kitakarítjuk a hörcsög helyét s vele lehet kis vakondot nézni a youtube-on.

2011. május 17., kedd

mennyit alszotok?

Bálint kicsinek egyáltalán nem volt jó alvó, most viszont fúrhatnak is mellette nem ébred fel.
Reggel 6.40-kor szoktam ébreszteni ez nagyon nehezen szokott menni majd a bölcsiben alszik 1-1,5 órát. Este 10-10.30 között aludt el eddig, de most rá szokunk a korábban fekvéshez. Tegnap simán vette az akadályt már 8.30-kor a szobájában könyveztünk, buszoztunk. Kb 9.30 felé már aludt a kis drága s egyszer sem kelt fel. :) Vannak időszakok amikor viszont 3-4-szer is felriad éjszaka, azok a nem szeretem éjjelek.
Ma alig tudtam kihozni a szobájából s még a kanapén is vissza vissza aludt, pihentette még a szemét. Reményeim szerint sikerülni fog 9 óra felé elaludni minden nap s így még egy film is belefér Apával.:)
Ti mennyit alszotok?

2011. május 15., vasárnap

Biatorbágyon

Tegnap elmentünk Biatorbágyra Erzsikéhez s meglátogattuk Orsi szüleit is Magdi nénit és Gyula bácsit. Az út nem volt túl izgalmas így elaludtam. Orsiéknál volt kakas, tyúkocska, kutya s cica is. 2 tojást éppen akkor tojtak a tyúkok Laci kivette nekem s nagy örömmel mutattam Magdi néninek aki nekem adta a friss tojásokat. :)
A kutyaház tetszett a legjobban ahová be is bújtam s én voltam a kis kutya:))))
Erzsikéhez felmentünk a hegyre ott ebédeltünk nagyon nagyon finomat. A szomszéd telken 8-10 páva is volt nagyon szépek voltak, egy nagy madár szépen ki is nyitotta a tollait. Mamával az összes veteményt meglocsoltuk addig Apáék el tudtak szökni az outlet centerbe. 5 órakor keltett fel Apa, nagyon jót is aludtam.
Nagyon jó kis napunk volt, a szabadban nagyon jókat játszottam, jól el is fáradtam.



Bálint a kis kutyus :)


kertben mindennel játszottam


Apával a kertben


kertészkedem

Anyával

pávák a szomszédban

2011. május 14., szombat

az új buszom

Tegnap elmentünk Mamához, hogy ott alszom, de mivel Anita nem volt jól Anya nem engedte hogy ott maradjak még a délutáni alvás előtt hazajöttünk. Bementünk a Minimanóba ahol a képeken is létható csuda jó csuklós buszt választottam. :)
Egész délután vele játszottam s még este az ágyba is bevittem.
Most keltem fel s már a kezemben tartom az új buszomat! :)



mosoly

A gyerek mosoly a legszebb a világon.
Csütörtökön a játszó téren is nagyon jól éreztem magam, majd utána átmentem még Vandához ahol Ancsa megmutatta melyik dal tetszik a Vandának most a legjobban.
Gumimaci...:) Önfeledten táncoltunk rá, Anya azt hitte, hogy levideózza de valahogy mégse jött össze. Ha Ancsáéktól megkapjuk a videót felteszem...:)





2011. május 10., kedd

Anya bibi nélkül

Ma lekerült a gipszem, hurrá....:) A lábam most színpompás sárga-zöld-lila. Tudok sétálni talán holnap vagy holnap után már Bálinttal le is tudok menni. Biztos nagyon örülne neki! :)

esti mese

Minden este Anyával könyvezünk, olvasunk. tegnap este a kis barátaimnak olvastam esti mesét. Az ágyamon sorba ültettem a kis hallgatóságot s olvastam, mutatgattam nekik a képet. Kértem egy banánt amiből mindenkit megkínáltam.



2011. május 8., vasárnap

a héten történtek képekben



Vasárnapi muffin sütés-2 tojás bánta :)


A bibimre gyerekmintás sebtapasz került

legózás Apával- Kis Vakondnak járgányt készítettünk

tegnap kaptam traktort és teherautót is...:)

2011. május 7., szombat

bölcsi vagy ovi?

Hétfőn Anya elment s beíratott az oviba. Esélyünk nulla, habár 3 éves leszek október közepén. De miért is nem kerülhet be egy 3 éves, szobatiszta fiúcska az ovódába?
1, jelenleg bölcsis vagyok miért akarom foglalni az oviban a helyet, ha még maradhatok a bölcsibe
2, nincs tesóm aki már járt volna az oviba-ez nevetséges
3, összesen 20 szabad hely van s már most 50 gyerkőc jelentkezett. A 2008 augusztus végéig születettekkel már be is tudnák tölteni a szabad helyeket.

Nem aggódom, mert Bálint akkor marad bölcsis, így legalább az őszi és tavaszi szünetekről nem kell gondoskodni, mert hisz annyi szabadság sehol sincs.

2011. május 6., péntek

Sza-sza Apa!

Sza-sza apa, mondta Apának amikor ott hagyott ma a nagy játszótéren Mamánál. Péntek van így ma Mamázom, Anyával voltam 11.30.ig majd apával elautóztunk mamához.
Mivel Anya most nem tud menni sokat segítek neki, ma délelőtt is mosogattam, ha elejtette a botját siettem neki felvenni! :)
Apa holnap gyere értem korán!


Apuval

2011. május 5., csütörtök

nem akarok menni...

Ma nagyon nem akartam bölcsibe menni. Látva, hogy Anya itthon marad én is maradnék vele...Sírtam is reggel de nagyon...
Ma mentem utoljára, holnap már visz Apu mamához. Jók ezek a hosszú hétvégék!!!!

2011. május 4., szerda

anya gipszben

Tegnap anyának szerencsétlen napja volt, egy lépcsőfokon rosszul lépet s az eredménye 1 hét fekvőgipsz lett!:( Anyukámnak bibis a lába, gyógyulj meg hamar. Apa és én is mindenben segítek. Mamáék jönnek ma s főznek valamit, mert szegény anya csak fél lábon ugrálni tud csak...

segítsünk

Óvodai segítség

Talán sokan nem tudják, de Budapesten működik egy óvoda, melybe hajléktalan gyermekek járnak. A kicsik minden nap tiszta ruhát és élelmet kapnak, és fürdetik is őket. Az óvodának, a gyermekek ...tovább » ...tovább »nek nagy szüksége lenne 98-146-os méretű ruhákra és 24-35-ös cipőkre, mondta el Szabóné Förhétz Krisztina óvodavezető. Az ovi 2004-ben szükségből nyílt, hiszen a szabályok szerint az óvodákba csak olyan gyermek vehető fel, akinek lakcíme, tartózkodási helye van. A szakemberek szerint a fedél nélküli gyermekek száma Magyarországon közel ezer fő, ők lakásnak nem minősülő helyiségekben, például pincékben húzzák meg magukat. A pesti hajléktalanóvodába egész Budapestről viszik a gyerekeket. Az ovi reggel hétkor nyit, a gyerekeket először megfürdetik, aztán tiszta ruhába öltöztetik, és enni kapnak, mert nagy részük délután négytől másnap reggelig nem eszik. Nincs mit. Az óvodavezető szerint az ő kis óvodásainak az a legnagyobb örömük, ha van mit enni. Minden ételt megmutatnak nekik, ha lereszelnek egy káposztát, azt is, mert volt olyan kicsi például, aki úgy érkezett hozzájuk, hogy kizárólag a krumplit ismerte. Tartós élelmiszernek és játékoknak is örülnének az óvodában.
Aki tud ruhákat és cipőket küldeni, az alábbi címre juttassa el: Wesley János óvoda 1086 Budapest, Dankó u. 11.

2011. május 1., vasárnap

Boldog Anyák napját! :))

Az anyaság megfizethetetlen dolog, amikor a kicsikéd odabújik s puszit ad, az a legjobb dolog a világon.

Apa még segít Bálintnak a virág vásárlásban, ugye milyen szép?


Juhász Magda: Anyu ölében

Jó itt télen, jó itt nyáron,
nincs is jobb hely a világon,
itt ringatózni lehet,
hallgatni szép éneket.
Mikor vidám kedvem támad,
vagy ha rám tör a búbánat,
oh milyen jó itt nekem,
nyugalmat lel a szívem.
Olyan meleg, olyan puha,
jó az öledben anyuka.
Átölellek, hozzád bújok,
a füledbe titkot súgok,
hogy szeretlek Édesanyám,
ölelj, vigyázz, sokáig rám.

mini palacsinta

Nálunk Apa szokta a palacsintát sütni s ilyenkor én kapok mini palacsintákat is.
A kakaósat szeretem, tegnap megkóstoltam a lekvárosat de brrr...nem ízlett.