2010. november 28., vasárnap

Péteréknél

Tegnap délután átmentünk Péterékhez. Most itthon lesznek egy darabig majd csak a tavasszal mennek vissza Svájcba.
Anya az úton mondta, hogy megsimogatjuk majd a két kutyust, én már elfelejtettem őket, 1 éves voltam amikor legutóbb voltunk nálunk.
Meg voltam illetődve de vittünk vonatokat s a Kisvakond illetve a Gyerekdalok s mondókák dvd-t s hamar feloldódtam. Huszár és Matyi a 2 kutyus folyton követtek, tőlük egy kicsit féltem de aztán mát incselkedtem is velük.
nagyon jól éreztem magam nálatok Irén és Péter, remélem hamarosan találkozunk! :)













2010. november 26., péntek

Keresztanyuval

Ma keresztanyával voltam, Anya már dolgozott. Nagyon sírtam amikor Apa ott hagyott de aztán már nagyon jó volt minden, az egész napunk. :)Voltunk lent a játszótéren, csak én voltam lent s szedtem a faleveleket, majd játszottunk s játszottunk s ebéd után szinte szó nélkül mentem aludni s az oroszlánnal aludtam, amit végig öleltem.
Anya már sötétben jött de nagyon nagyon örültem neki. Nem akartam haza menni,olyan jó volt Anitával ma.
Jó ez a szabadság...:)

2010. november 25., csütörtök

szabadságon


kedden szabadságoltam magam. Amikor még bementem a bölcsibe semmi bajon sem volt, aztán fel se keltem amíg apa értem nem jött aludtam. 8,30-kor telefonált Erika néni anyának hogy lázas vagyok. Apa jött is és elmentünk a doktor nénihez, ezt az időt is végig aludtam. Anya jött s 5 ig aludtam s 39 fokos lázzal keltem fel ami alig akart lemenni. 7 felé már nem voltam rosszul, ittam kakaót és egy májkrémes zsömit is megettem. Azóta semmi bajom sincs. MA vissza mentünk a doktor nénihez anyával s hétfőn már megyek bölcsibe. Anya holnap már dolgozni megy, reggel megyünk Anitához, Ő vigyáz rám. Biztos jól fogunk szórakozni!:)
nagyon jó egy kicsit itthon. A kedvencem most a gyerekdalok s mondókák dvd, magyar gyerekdalok s mondókák vannak rajta kis rajzos formában. nagyon tetszik. Ti ismeritek?
egy kis részlet belőle:

http://www.youtube.com/watch?v=ksBM942G9zM

2010. november 22., hétfő

beázott a szobám

Ma egész nap esett az eső. Ez nem is lett volna baj. A házunk jelenleg felújítás alatt áll, a tető szigetelése folyik de a hétvégén a jó emberek elfelejtették a nejlont letenni így az egész felső szint beázott s nem csak mi, szinte mindenki.
A szobám egyik fala tiszta víz, púpos a tapéta, a villany konnektornál csurom víz, így azt fel se kapcsoljuk. Egész este nyitva kellett hagyni az ablakom, mert már büdös volt.
Nagyon jó lesz így December elején majd felújítást végeztetni, de nézzük a jó oldalát kapok egy új szobát. Reméljük a biztosító fizet is! szerintetek egy kisfiúnak milyen színű szoba való? most világos kék, anya most tervezhet, milyen is legyen az új szobám... Minden rosszban van valami jó!

2010. november 21., vasárnap

Kis Béláék látogatóban

Ma végre eljöttek hozzánk Krisztiék, már régóta tervezték a látogatót. Anya már tegnap mondta, hogy ma jön a kis Béla s szépen kell viselkednem, mert Ő még kicsi (11 hónapos múlt).
nem voltam ám irigy, odaadtam neki az összes mozdonyomat, hogy nézze meg, egyedül a cicámat vettem el tőle, az az enyém, együtt is járunk a bölcsibe. Még a kezét is megfogtam s húztam magam után, de az én tempóm még neki egy kicsit gyors volt.
Minden nagyon érdekes volt neki, a szerszámpad nagyon tetszett neki hogy zenél s beszélt hozzá.
Nagyon örültem, hogy itt voltak, szeretem a kis babákat.
Remélem jót játszunk még Béla.:)


2010. november 17., szerda

Spencer, Spencer az én kedvencem most

Minden vasárnap délután kezdődött! Átmentünk Erikékhez s én 20-25 perc hisztivel kezdtem, hogy nem akarok ott lenni majd elkezdtem a vonatokkal játszani, mert hát azok nélkül elindulnunk nem szabad. Erikéknél rátaláltam Spencerre a diesel mozdonyra-re s még haza is hoztam, de 2 perc elteltével Ildiék jöttek is érte, mert Martin sírt érte. Nagyon sírtam hogy nekem kell, szeretnék vele játszani...
Hétfőn a bölcsi után Misivel és Apával elmentünk a Corába s megvette nekem Apa Spencert! Azóta nagy boldogság van, minden hová magammal viszem. :)
MA hogy Misi és Anya Karcagra mentek elmentünk Mamához s még a kézmosáshoz is magammal vittem, pedig Mama meg szerette volna nézni, de nem adom csak úgy oda!

2010. november 13., szombat

pár kép

Pár kép az elmúlt időszakból...:)





/>





zuhany vagy fürdőkád?

Ti zuhanyozni vagy fürdeni szerettek? Én mindkettőt! Itthon nekünk kádunk van de mamának zuhanykabinja van. Először nagyon féltem tőle, kínszenvedés volt megfürdenem de nem kellett sok idő s a kedvencem lett. HA bemegyek a Mama fürdőszobájába az első, hogy a zuhan ajtaját bezárom. Olyan jókat játszom benne, alig várom hogy ismét mamánél fürödjem.:)



2010. november 7., vasárnap

Végre itthon vagy!

Anya péntek este érkezett de én akkor már aludtam. Mamánál aludtunk, mert apa kiment elé a reptérre. reggel ahogy felébredtem nagyon örültem ám neki, kuncogtam, nevettem, végre anyukám itthon van.
kaptam tőle egy FP-os csavarhúzót ami beszél csehül és angolul, Ausztrál csoki, kis vakond dvd-t és kis vakond hűtőmágneseket. Egész hétvégén csak az új kis vakond mese a kedvenc s fogom a hűtőmágneseket s velük együtt nézzük a mesét.
Tegnap és ma délelőtt bandáztunk a Vandával, őt sem láttam egész héten.
Ma jön Misi, egy ideig itt fog lakni nálunk amíg az oktatása tart.

2010. november 4., csütörtök

Anya nélkül

Anya most Prágában van de már holnap este velem lesz végre. kedden korán reggel indult s majd csak holnap érkezik késő este. Apával minden nao helyzet jelentést írunk neki, mi történt velünk. Én jó fiú vagyok, minden nap keresem Őt s Apa mondja, anya dolgozik.
A héten volt az első szülői értekezlet is a bölcsiben, apa elment s addig Anita és Mama eljöttek vigyázni rám.
tegnap nem fogadtam szót s 10 percig ültem bünti széken, ami nagy nyomot hagyott bennem, mert ma csak elég volt megemlítenie Apának s már nem is voltam rossz, a hisztim elillant. :)
Anya hozol valamit nekem Prágából? Nekem a Kinder tojás is megteszi! :)
Várunk haza, siess nagyon!

2010. november 1., hétfő

a múlt hetünk

Az elmúlt hetünk gyorsan elszaladt. Ismét mentem a bölcsibe, apa vitt- apa hozott. Az új konyhánk is végre kész lett anya nagy örömére, nekem se annyira érdekes már, hogy a fiókokat nyissam egyfolytában hála.
Tegnap mamánál voltam, mert Anyáék elmentek szórakozni, csak a Shreket nézték meg az IMAX moziban. Mivel délelőtt még nagyszerű idő van, tegnap és ma déleőt is anyával jó nagyot sétáltunk, felfedeztem az ősz minden szépségét, érthetetlen, hogy miért vonz annyira lehullott száraz levél.
Délelőtt láttunk egy nagyon szép cicát nektek is tetszik biztos! Délután ha felkelek még kimegyünk egy kicsit mert anya reggel elutazik s csak pénteken este jön, amikor én már aludni fogok. Biztos hiányozni fog, de még csak azt tudom, hogy anya z égen fog repülni a repülővel.

Én és a kakaós csiga :)

A Motoros aki szereti a Túró Rudit!

Szeretnék egy cicát Apa, olyan aranyos...

falevelekkel