2012. november 16., péntek

ölelés nélkül!

Ezen a héten azon gondolkodtam, mi is legyen ennek a postnak a címe, végül ez lett: Ölelés nélkül! Múlt héten Szombaton a cégünk 3 karitatív programot szervezett nekünk s lehetett választani mit szeretnénk: 1, Budapest 2 területén étel osztás; 2 állatkert látogatás hátrányos szegény sorsú gyerekekkel 3, Gyermekotthon udvarának rendbetétele s a gyerekekkel adventi készülődés Én a Gyeermekotthon látogatást válaszottam sok sok kollegával. A II. kerületben lévő Gyerekotthonba látogattunk el. A szombati napot ,megelőző napban ment az öteletelés emailben a kollegák között ki mit hozzon, sütik, joghurt, gyümölcsök, édességek stb, hogy a gyerkőcök pocakját is kényeztessük egy kicsit. Az Intézet Igazgatónője szólt a munka előtt pár szót, elmondta, hogy 30 kiskorú gyermek lakik itt, van aki árva (1 fő) a töbinek megvan 1 vagy mindkét szülője. Sok gyerkőc a szegénység s a hajléktalanná válás miatt kerültek ide. A szülők a megbeszélt időben látogathatják őket. A hajléktalan szülőknek is kiadhatóak a gyerekek, ha elintézik a hajléktalan szállón, hogy arra a kijelölt hétvégére megigényli erre a célra biztosítható garzon lakást, de ez nagyon ritka. Sajnos a többség koszosan s büdüsen részegen jön el a gyerekhez. Sajnos szomorú sorsok vannak.... A gyerekek szép óriási vadregényes helyen laknak, a kert óriási s alig várták a gyerekek s mi is hogy kezdődhessen a kert rendberakása. 4 éves kislány volt a legkissebb sok kisiskolás gyerek olyan lelkesen seperte, szedte a megszáradt leveleket...folyamataosan kérdezték hogy itt segythetnek nekünk???A munkánk eredménye rengeteg zsák összeszedett levél lett s egy rendberakott udvar. Voltak kissebbek akik e közben ben maradtak s inkább már karácsonyi képeslapokat készítettek. A sok sok finomságnak amiket vittünk nagyon örültek, el sem hitték, hogy ennyi mindent kaptak. Annyira szép levelek voltak a kertben, szedtünk is össze belőle s rózsát készítettünk belelőle pár gyerkőccel, tetszett nekik. A gyerekek ebéd után visszajöttek majd az egyik kolleganőm nagyon ügyes kislánya hegedült s egy másik kislány pedig fuvolázott a gyerekeknek. Az előadás végén a hangszerekkel kapcsolatban kérdeztek a lányok s aki jól vá ajándékot kapot. Bevittem Bálint által nem használt plüssöket s a hegedűn játszó lányka is behozta a már megunk könyveket s plüssöket, amiknek a gyerekek nagyon örültek. Nagyon megható volt látni a gyerekeket, ahogy szinte tátott szájjal hallgatták a zenét s ahogy a játékot ölelték... Megmutatták nekünk hogy élnek ezek a gyerekek. 4 ágyas szobákban, nagyon szépen berendezett szobákban, kultúrált körülmények között, sok sok játékkal. 12 gyerek van egy csoportban ez 3 szobát jelent s egy csoőporthoz tartozik egy nappali féle is tv-vel, kanapéval, konyhával. Agyerekek mint egy táborban szabályok szerint élnek, takarítási rend kiosztva stb. Egy 4 éves kislány mondata nagyon megmaradt bennem miköüzben fogta a kezem: -Ugye ti nem mentek haza? Itt maradtok este is igaz??? Ezek a gyerekek lehet hogy jobban élnek, mint családban szegény sporsban élő gyerekek, de hiába a szép szoba, a játék a könyv, a dvd-k egy valamit ők sosem kapnak meg: Este a lábuknál ülő s mesét mesélő Anyát, aki esti puszit s ölelést ad nekik! Ha felriadnak a rossz álomból nincs az aki úgy meg tudná őket nyugtatni, átölelni, mint a saját édesanyjuk, hoiszen ott vannak a gondozók, pedagógusok velük akik nagyon lelkiismeretesen végzik a munkájukat de a műszak váltáskor Kati néni haza megy s jön Julika néni. Az ember elgondolkozik ilyenkor, hogy mi problémánk van nekünk, egészséges vagyok, vagy egy szép családom, munkám amit szeretek kell ennél több??? A mai világban tárgyakat hallmozunk fel csupán, hogy az disegn-os legyen, az a legnagyobb gondja egyes embereknek milyen ülőgarnitútárt vegyen, vagy a farmerhoz illik e a cipője vagy esetleg vegyen másikat??? VAlóbanm erről szól az egész??? Nem!!! MInden tini fiút s lányt elvinnék egyszer ide, hogy érékelje a szüleit s nem követelőzzön az X-boxért s az okos telefonért, hanem értékelje azt mai neki megvan, a legnagyobb kincset a Szüleit!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Lilypie Third Birthday tickers