2013. május 5., vasárnap

Anyák napja

Bálint ezzel a szép csokorral kedveskedett nekem ma Anyák napjára. Pár érdekes dolog Anyák napjáról: Magyarországon 1925-ben a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt tartotta az első ünnepet, a májusi Mária-tisztelet hagyományaival összekapcsolva. 1928-ban már miniszteri rendelet sorolta a hivatalos iskolai ünnepélyek közé az Anyák napját. Magyarországra az ünnep ötletét Petri Pálné, egy államtitkár felesége hozta Amerikából és a legelső Anyák Napi ünnepséget 1925. március 8-án a MÁV gépgyár foglalkoztatójában munkásgyerekeknek tartották. A gondolatot a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt vezetői karolták fel és megtették az előkészületeket az Anyák napja országos bevezetésére. A szervezet lapjában így írtak a napról: „Felkérjük a mélyen tisztelt Tanárelnököket, hogy május első vasárnapján tartandó «Anyák napját», ezt a gyönyörű ünnepet, szeretettel alakítsák ki növendékeik lelkében, amelynek pedagógiai, jellemképző ereje messze túlhaladja egy-egy család körét és a nemzetnevelés erkölcsnemesítő munkájába kapcsolódik.” A legtöbb országban ez az ünnep májusra, ezen belül a legtöbb helyen május második vasárnapjára esik.[2] február második vasárnapja: Norvégia március 8.: Afganisztán, Bulgária március 21., a tavasz első napja: az arab világ legtöbb országa (például Egyesült Arab Emírségek, Egyiptom, Irak, Kuvait, Libanon, Szaúd-Arábia) március 25.: Szlovénia május első vasárnapja: Dél-afrikai Köztársaság, Litvánia, Magyarország, Portugália, Románia, Spanyolország, Szerbia május második vasárnapja: Amerikai Egyesült Államok, Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Chile, Ciprus, Csehország, Dánia, Észtország, Finnország, Görögország, Hollandia, Japán, Kanada, Németország, Olaszország, Peru, Szlovákia, Svájc, Tajvan, Törökország május 10.: Latin-Amerika legtöbb országa (például Guatemala és Mexikó), Hongkong, India, Malajzia, Pakisztán, Szingapúr május 26.: Lengyelország május utolsó vasárnapja: Franciaország, Marokkó, Svédország június második vasárnapja: Luxemburg augusztus 15.: Costa Rica október harmadik vasárnapja: Argentína december 8.: Panama

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése