2010. szeptember 1., szerda

Első napom a bölcsiben-Lauránál voltunk

MA kezdődött a bölcsi, nagyon nem akartam menni. Egy régi épület, jó kis kerttel és sok-sok játékkal.:)
Az előtérben le lehet vetkőzni majd a vizes blokkba s onnan lehet menni a csoportszobába. Rögtön ki is próbáltam a kézmosót. Nem nagyon akartam benn maradni de egy kisfiú elkezdett játszani velem s a rengeteg játék le is kötötte a figyelmemet.
4 kisgyerek marad a tavalyiak közül s ma négyen kezdünk. Anyát megkérdezték a szokásaimról, mit szeretek s mit nem. A gondozó nénik nagyon aranyosak Ági nénivel már össze is barátkoztam elmentem vele pisilni is és puszit is adtam neki.
Azt mondták, hogy nagyon ügyes vagyok hogy tudok szólni, hogy mikor kell pisilnem:)
Ma csak 9-10-ig voltunk s távozáskor mind a 3 nénimnek adtam egy egy cuppanósat!
A bölcsiből Lauráékhoz mentünk, anya amikor Lindával megbeszélték a találkozót azt hitték milyen jó idő lesz s az új játszóterekün milyen jól elleszünk majd.
A Cory cicát nem felejtettem ám el, megsimogattam mindig a nyomában voltam.
Laura is nagyon anyás, nagyon bújt Lindához! felállította nekünk a kis házikót az anyukája s jót ugráltunk benne. hazafelé a Dm-be be kellett mennünk s el is kísértek minket!
Sok puszi nektek hamarosan újból találkozunk!:)




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Lilypie Third Birthday tickers