2010. február 10., szerda

Az én Nonom Budapesten

Dédi papámmal személyesen még nem találkoztam, csak a Skype-on át láttam még, mivel Ő Svájcban lakik. De a héten Budapesten van így tegnap el is jött hozzánk.
Eleinte mint minden ritkán látott emberrel tartózkodó voltam, de hamar feloldódtam s nagyon jót játszottunk, bohóckodtunk. Hozott nekem egy fa dzsungeles dominót, rakosgattuk a dominókat nagyon tetszett. Beszélt hozzám angolul, németül ami nagyon tetszett nekem válaszoltam neki mindenre, be se állt a szám csak csacsogtam s csacsogtam. :) Anyával finom vacsorát készítettünk, Brassóit amihez a burgonyát egyesével én adtam oda anyának megtisztítani délután, hogy mire dédi megérkezik addigra már kész legyen a vacsi. A dédi azt mondta, hívjam őt Nono-nak, mert az olyan jó, olaszul azt jelenti hogy papa. De nem nagyon akartam ezt kimondani, pedig csücsörítettem hogy kimondom, de nem tudtam. Így Ő lett az én Nonom!:) Később megérkezett kereszt anyu is, nagyon örült, hogy láthatta a nagypapáját! A héten még találkozom vele, elmegyünk majd együtt a Pólus Centerbe s kapok tőle valamit, amit anya kinéz nekem. (játék, ruha nem tudom még mi is kell)
Nagyon örülök hogy itt voltál Nonom, nagyon jó veled játszani s mennyit mosolyogtam, nevettem:)
(teszek majd képeket s videókat is csak egy kicsit később)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Lilypie Third Birthday tickers